Gyorsmenü, oldaltérkép és beállítások
Aktuális

Alapítványi hírlevél a Támogatói bálról, adó 1%-ról és a lezajlott szalagavatóról

2018. február 19.


Kedves Olvasók! Szeretettel küldjük aktuális hírlevelünket.

Köszönetnyilvánítás

Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni minden eddigi támogatónknak, hogy adományával segítette az iskolát. A tavalyi év során ennek köszönhetően másfél millió forint értékben támogathattunk tanulást segítő tevékenységeket, többek között nemzetközi és hazai tanulmányi versenyek költségeinek átvállalását, diákcsereprogramokat, tanulmányi kirándulások és táborok megvalósulását, nyelvvizsgadíjak megtérítését. Mintegy félmillió forint adomány gyűlt össze a biológia előadó felújítására.

Támogatói bál


Alapítványi hírlevél a Támogatói bálról, adó 1%-ról és a lezajlott szalagavatóról

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítványa és a Szülői Munkaközösség szeretettel meghív minden érdeklődőt az Apáczai Támogatói Bálra, mely kiváló alkalmat ad a részvevőknek, hogy megismerkedjenek a gyerekek pedagógusaival, a szülőkkel osztályon kívülről is, illetve arra, hogy jól érezzék magukat együtt, és mindemellett az Alapítványon keresztül támogassák az iskolát. A bál bevételéből az iskola biológia előadótermének felújítására gyűjtött összeget szeretnénk tovább gyarapítani.

A bál időpontja: 2018. április 14.

Fővédnök: Benkő Nóra színésznő, műsorvezető, drámapedagógus

Helyszín: ELTE Gömb aula (1117 Budapest, Pázmány P. sétány 1/A.)

Belépődíj: 15.000 forint, mely tartalmazza a vacsora árát és az Alapítványnak befizetett támogatást.

Támogatói jegy: 5.000 forint, mely teljes egészében az Alapítványt támogatja.

Regisztráció: Kérjük, aki már tudja, hogy részt kíván venni az eseményen, előregisztráljon 2018. február 28-ig a bál regisztrációs oldalán:

http://balreg.apaczai.elte.hu/index_2018.php

A bálon tombola is lesz, melynek teljes bevételét is az Alapítvány számára ajánljuk fel. Kérünk mindenkit, hogy a bálon való részvételével, támogatói jegy vásárlásával vagy tombolatárgy felajánlásával támogassa az iskolát.

Az érdeklődőknek érdemes csatlakozniuk a Bál Facebook-oldalához: https://www.facebook.com/events/162701247692499, ahol a rendezvénnyel kapcsolatos minden friss információ megtalálható lesz, de a regisztrálóknak természetesen email értesítést is küldünk.

Szalagavató bál


Alapítványi hírlevél a Támogatói bálról, adó 1%-ról és a lezajlott szalagavatóról

2018. február 3-án sikeresen lezajlott iskolánk szalagavató bálja a Pestszentimrei Sportkastélyban, ahol 128 végzős diákunkra tűzték fel a szalagot a büszke osztályfőnökök. A programok sorát a hagyományos palotás tánc, valamit a keringők és osztálytáncok mellett a tanárok tánca tette színesebbé.

Adó 1% támogatás

Sajnálattal közöljük, hogy 2018-ban technikai okokból a Jubileumi Alapítvány nem tud fogadni 1%-os adófelajánlásokat!


Alapítványi hírlevél a Támogatói bálról, adó 1%-ról és a lezajlott szalagavatóról

Továbbra is van lehetősége azonban támogatni iskolánkat a másik alapítványunknak tett felajánlással, amit köszönettel fogadunk és a két alapítvány közötti együttműködés alapján a Jubileumi Alapítvány céljaira fordítunk:

„Alapítvány az Apáczai Gimnáziumért”
Adószáma: 19670481-1-41

A Jubileumi Alapítvány kuratóriumának és az iskola vezetésének nevében üdvözlettel:

Budapest, 2018. február 7.

Salga Imre
igazgató,
a kuratórium tagja

dr. Karkus Zsolt
a kuratórium elnöke

Véssey Miklós
alapítványi titkár